Kitálalt egy tisztségviselő: hónapokig készítette elő a Hamász az Izrael elleni támadást
Hangoztatta, fel vannak készülve egy hosszan elhúzódó fegyveres konfliktusra is.
Londonban már a harmadik intézmény jelentette be, hogy pénteken zárva tart.
Londonban már a harmadik zsidó iskola jelentette be, hogy ideiglenesen bezárja kapuit, mert az izraeli háború óta nem biztonságos a gyerekeknek az iskolába járás – írja a Sky News.
A Neasdenben található Menorah High School pénteken reggel biztosan nem nyit ki. Az igazgató a zsidó származású gyerekekre leselkedő utcai erőszak veszélyeire hivatkozva hozta meg ezt a döntést.
A szülőknek küldött levélben leírták, a rendőrség aggódik a fiatalok biztonsága miatt, és arra kérték őket, gondoskodjanak róla, hogy a gyerekek ne menjenek el sehova otthonról.
Korábban az Edgware-i Torah Vodaas Általános Iskola és a Colindale-i Ateres Beis Yaakov Általános Iskola is tájékoztatta a szülőket, hogy hétfőig nem nyitnak ki.
A Mandiner nemrég arról számolt be, hogy Amszterdamban a város mindhárom zsidó iskolája zárva tart, szintén a palesztin-párti tüntetők miatt.
Ezt is ajánljuk a témában
Hangoztatta, fel vannak készülve egy hosszan elhúzódó fegyveres konfliktusra is.
Ezt is ajánljuk a témában
A közösségi médiában megjelent nyugtalanító üzenetekre és a fegyveres őrök hiányára hivatkoznak.
A nyitókép illusztráció, forrása: Pixabay/vidhyarthidarpan
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.